#153

Vannak emberek, akik okosak, szépek, roppant energikusak, konstruktívak és szeretnek dolgozni. - Persze saját elmondásuk szerint. És mi az, amit ebből egy külső szemlélő lát? Egy beképzelt, ügyefogyott, semmihez sem értő kollégát. Nézzenek csak körül a munkahelyükön! Ugye, hogy Önökkel is dolgozik egy ilyen....

írta: BBthingz, 2010. május 17. 12:55 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

MSZP vs. FIDESZ - 2010

A szocialisták a szabadságban és a felelős politikában hisznek, büszkék az elmúlt nyolc év teljesítményére és a demokrácia értékeit képviselik - hangsúlyozta Mesterházy Attila az MSZP miskolci kampányzáró nagygyűlésén. Mesterházy szerint az elmúlt nyolc évben tisztességes, becsületes, bátor politikát követtek.

"Én elmegyek szavazni, elviszem magammal a családomat, szólni fogok a barátaimnak, szomszédaimnak és ismerőseimnek is, hogy menjenek el szavazni. Mindenkinek azt tanácsolom, tegyen hasonlóképp" - fogalmazott Orbán Viktor, aki arra kérte a választópolgárokat, mindkét szavazatukat a Fideszre adják. "Most vasárnap a cselekvés napja, nagyszerű vasárnap előtt állunk, nagy dolgok vannak készülőben, ne maradjanak ki belőle" - zárta beszédét a Fidesz elnöke.

Döntse el mindenki maga, hogy melyiket választja...én már tudom.

írta: BBthingz, 2010. április 8. 22:55 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#151

Megoldódhat annak a cigány családnak a lakhatási gondja, amelyik egy évvel ezelőtt egy gázrobbanás miatt maradt fedél nélkül a tolnai Pálfán.

2008.10.31. "Gázrobbanás történt péntek délelőtt Pécsett. A robbanás fél tíz után történt a belvárosban, a Móricz Zsigmond tér egyik négyemeletes, tégla építésű házában. A tűzoltók és mentők nagy erőkkel indultak a helyszínre".

2007.12.30. "Valószínűleg gázrobbanás okozta a szombati tiszakécskei házrobbanást. Az épület megsemmisült, a környéken további 25 ház rongálódott meg, az anyagi kár meghaladja a 25 millió forintot. A robbanásban senki nem sérült meg".

2008.04.18. "Valószínűleg gázrobbanás miatt dőlt ki három lakás fala péntek hajnalban a VIII. kerületben. A detonációtól a főfalak is megsérültek. A legfelső szint életveszélyes, ezért lezárták. A lakók könnyebben megsérültek".

Vajon ők miért nem kaptak új kérót?...

írta: BBthingz, 2009. március 4. 16:59 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#150

Az idén mintegy 350 millió forintból, a tavalyinál 50 millió forinttal kisebb összegből szervezik meg az első félév állami rendezvényeit, köztük a március 15-i forradalom és szabadságharc évfordulójának központi programjait - közölte a kormányszóvivői iroda kedden az MTI-vel. 

A hivatalos állami megemlékezés zászlófelvonással és a Kossuth Emlékmű megkoszorúzásával kezdődik március 15-én 9.30 és 10 óra között, ezt követően 11 órától ünnepi szabadtéri előadást láthatnak az érdeklődők a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőin - áll a közleményben.
A Lánchíd március 15-én 10 és 18 óra között a "Forradalom hídjává" alakul: a hídon átkelve, a Roosevelt térig 12 állomás idézi fel a forradalmi nap eseményeit. Március 15-én este a Művészetek Palotájában ünnepi díszelőadás keretében vehetik át a kiválasztottak a Magyar Köztársaság Kormánya által tavaly alapított "Márciusi Ifjak Díj - a fiatal magyar tehetségekért" nevű kitüntetést. Itt adják át a Kiváló, Érdemes valamint Babérkoszorús Művész Díjakat is - olvasható a közleményben.

Hát, bizzunk benne, hogy március 15-én estes lesz még hol átvenni a díjakat.... 


írta: BBthingz, 2009. március 3. 14:57 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#149

Bár  a hazai élelmiszer- és vegyiáru kiskereskedelem mennyiségben mért forgalma 2008-ban majdnem 3 százalékkal csökkent 2007-hez képest, az értékben mért forgalom mégis növekedést produkált. Értékben a legnagyobb, 15 százalékos növekedést a rovarirtó-eladások mutatták, konyhai törlőkendő.

Hogy miért is lehetséges ez? Nézzük meg pontról-pontra.

Egyszerű a magyarázat. Napjainkban gazdasági világválság van. Sorra mennek tönkre a gyárak, az emberek az utcára kerülnek. Nem tudják fizetni a hiteleiket, a számláikat, és lassan a fiziológia igényeiket sem tudják majd kielégíteni. Emiatt felvásárolják az összes roverírtószert, hogy ha majd eljön a végítélet órája, csak szippantanak egyet, és már vége is az egész szenvdésnek.

Ez levezethető az előző akcióból. A statisztikák azt mutatják, hogy autós gázolásban bekövetkezett halálnak sokkal nagyobb a valószínűsége, mint a csoportos öngyilkosságnak. Azaz valószínűsíthető, hogy az egyes családtagok egyesével vetnek majd véget az életüknek, és már előre gondoskodnak jófajta papírárúról, hogy szeretteiknek legyen mivel felitatniuk a fájdalmas könnyeket.

 Na hát ennyi lenne a nagyon komoly magyarázata a rovarírtó- és a törlőkendő eladások fellendülésének.

írta: BBthingz, 2009. március 3. 14:12 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#148

No, és akkor hossz kihagyás után újra itt!!!!
írta: BBthingz, 2009. március 3. 13:44 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#147

6-4-re győzött a Brazil Masters '94 csapata a Honvéd Champions ellen. Világbajnokok, sztárok, nagyszerű pályát befutó játékosok kápráztatták el a nézőket: Viola ollózós gólt lőtt, Hamar István átemelőset, Pisont István bombát, Bebeto pedig ravaszat. Csodálatos este volt.

Pocakos Honvéd, fürge Brazilok, borzalmas műsorközlő, sok ingyenélő a VIP sátorban. Ilyen egy jótékonysági meccs.

írta: BBthingz, 2008. április 27. 22:07 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#146

In memoriam Nulladikóra - Mit hoz a jővő?

írta: BBthingz, 2008. március 9. 11:50 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#145

"Az igazság megtagadása egyenlő a megsemmisüléssel, mert az igazság létező valóság. Ha pedig az igazság valóság, akkor az igazság elutasítása nem más, mint a valóság tagadása." - És ez milyen igaz.

írta: BBthingz, 2008. március 9. 11:44 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#144

Egy újabb régi szösszenet a BBTHINGZ archívumból... 

Ismét nagy dobásra készül az ország Kokó-ja, olvasható a www.nekemavilágössze-spénzesemelég.hu weboldal legfrissebb hírei között. A baráti körökben csak Mekk mesterként emlegetett Kovács Istvánt belvárosi luxus éttermében faggattuk legújabb hóbortja felől. „Á, Éppen jókor érkeztél, mert pont ebédszünetet tartok, így akad néhány percem kérdéseid megválaszolására” - kínálta hellyel munkatársunkat az ex-olimpikon mindezt úgy előadva, mintha nem előre megbeszélt interjúról lett volna szó. „Baromira megvisel ez a Reggeli kelés. Legalább a nap sütne, de hát mit tehet az ember, ha imádják a nézők?!” – kérdezi kaján mosollyal Kovács, miközben nagyot slukkol méregdrága COHIBA szivarjából. Majd mielőtt kollégánk feltette volna első kérdését, a kobra már meg is marta őt: „Az új vállalkozásom érdekel mi?” – vigyorgott az üveg-színész, majd így folytatta: „Tudod nem értem, hogy ebben az országban miért fáj az embereknek, ha valaki sikeres és van egy kis pénze. Németországban ez nem divat, ott az eredményei alapján ítélik meg az embert.” – kelt ki magából fennhangon Kovács. „Pedig Magyarország a lehetőségek hazája, ahol bárki érvényesülhet. Én keményen megdolgoztam azért, amim van! A pénz, a hírnév a család mind, mind a két kezem munkájának gyümölcse” – folytatta Kokó az öklével hadonászva. Riporterünk kapva kapott ezen a kijelentésen, és azonnal a volt boxolónak szegezte a kérdést: honnan az ötlet új vállalkozásához. „Annak apropójából ered, amit az imént mondtam. Megelégeltem azt, hogy az emberek állandóan csak irigykednek a sikereimre. Ezzel a vállalkozással szeretnék segíteni azoknak a hátrányos helyzetű embereknek, akik hisznek önmagukban, és leleményességüket kihasználva kitörhetnek a nyomorból.” – magyarázkodott az egykori játékmester. Kollégánk eleinte nem tudta mire alapozni a nagy magabiztosságot és szakértelmet, de Kovács Kokó hamar kisegítette a tudatlanság ingoványos talajából. „Az alapgondolatot a Chachón elleni vesztes mérkőzésem szolgáltatta, ahol az ész és a kreativitás győzedelmeskedett az izomkötegek felett. De hogy közérthetőbb legyek, bundáztam! A meccs előtt minden pénzemet feltettem az argentin győzelmére, majd busás haszon fejében a 10. menetben kifeküdtem. Ennyi. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Juan Pablo tényleg jól pofán vágott és szemeim elé fátyolos köd ereszkedett az ütés erejét követően, a végkimenetel szempontjából, úgy gondolom ez lényegtelen. Hiszen ha megnézzük hogy, ma ő hol tart és én hol tartok?” – nyelte el a mondat végét elcsukló hangon Kokó. „Tudom erkölcstelen cselekedet volt ez részemről, hogy egy országot csapta be saját anyagi boldogulásom miatt, de mielőtt bárki is leköpne kíváncsi lennék rá, hogy 100 emberből hányan cselekedtek volna másképp, ha módjuk lett volna hasonló csalafintaságra?” – vonta kérdőre kollégánkat a supervisor. „Istenem szeretem a pénzt és a csillogást. És mivel ezzel a tulajdonságommal nem vagyok egyedül ebben az országban, hát gondoltam mások életét is jobbá teszem.” – jelentette ki a gumi-borász. Kérdésünkre, hogy akkor eddig miért nem segített a rászorulóknak korunk Robin Hood-ja, a következő választ kaptuk: „Amíg nem volt meg diplomám, nem szerettem volna kuruzslót játszani. Azért nem, mert mindig is csak olyan dologba vágtam a fejszémet, amelyet tuti ketté tudtam hasítani. Ám most, hogy papíron már kezemben a biznisz-bizi és a Pitagorasz-tételt is betéve ismerem, elérkezettnek láttam az időt a befektetési- és pénzügyi tanácsadó cégem beindításához.” – felelte az ingatlan huszár, miután félig elszívott szivarját egy arany hamutartóban elnyomta. Lapunk értesülései szerint a műsorvezető egy régi barátjával közösen a korábban épített lakóparkjának egyik stúdiólakásában kialakított irodájából osztogatja majd pénzügyi tanácsait. Amikor azonban a szolgáltatás áráról és színvonaláról érdeklődtünk, Kovács István üzleti titokra hivatkozva csupán ennyit mondott: „Más zsebében turkálni nem szép dolog.” – s Kokó ezzel a mondattal befejezetnek tekintette a beszélgetést. A vert világbajnok kollégánk távozásakor, azért a cég szlogenjét még elárulta, mely a következőképpen hangzik: „sok money, no problem”  - ám azonnal hozzátette, hogy az szerzői jogvédelem alá esik, így a jogosulatlan felhasználása polgári peres eljárást von maga után, majd egyet kacsintva bevágta riporterünk után az ajtót. 
írta: BBthingz, 2008. február 17. 12:23 - címkék: és kategóriák: - 1 komment

#143

Egy hónapi gyorséttermi menü - úgy, ahogyan Morgan Spurlock filmrendező a Super Size Me című dokumentumfilmben bemutatja - károsíthatja a májat egy tanulmány szerint. Bármilyen meglepő is azonban, a hamburger-sültkrumpli-szóda étrend növeli a jó koleszterin szintjét - állítja a svédországi Linköping egyetemének kutatója, Frederik Nystrom.

Na most ezek után döntse el a földi halandó, hogy ehet-e BigMac-et vagy sem...

írta: BBthingz, 2008. február 17. 12:13 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#142

Nem konkrét ügyek miatt kell távoznia a rendészeti és igazságügyi miniszternek; a magánszférába készülő Takács Albert a távirati irodának csütörtökön adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy felmentésének hivatalos indoklása szerint hatékonyabb, céltudatosabb, keményebb minisztériumi vezetésre van szükség.

Nézzük ki lett helyette: Draskovics Tibor 2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnöke, címzetes államtitkári rangban. 2004-ben pénzügyminiszterré nevezték ki. Minisztersége alatt indultak be egyes pénzügyi reformok, melynek céljai az euró 2010-es bevezetése. 2005. április 18-án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felmentette. Nem sokkal felmentése után kinevezték a Magyar Villamos Művek elnökévé. A második Gyurcsány-kormányban a kormányfőnek alárendelt Államreform Bizottság alelnöke és munkájának vezetője, 2007. július 1-től óta miniszteri rangban, melynek hivatalos megnevezése: kormányzati koordinációért felelős tárcanélküli miniszter. A testület a kormány javaslattevő, véleményező és döntés-előkészítő szerveként az államreform egyes lépéseinek összehangolt kidolgozásáért és végrehajtáért felelt. 2008. február 18-tól Takács Albertet váltja az igazságügyi és rendészeti miniszteri poszton,korábbi miniszteri posztja megszűnik, feladatköre - az államreform - a miniszterelnök és a kancelláriaminiszter között került megosztásra. Nos, az uriember eddig nem sok mindent tett le az asztalra. Talán Médász királyhoz hasonlítanám, csak éppen az ő kezében arany helyett, minden szarrá válik...Vele az ország többre jut!

írta: BBthingz, 2008. február 15. 22:18 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#141

Nem értem az embereket. Nem értem ezt a világot. Persze lehet, bennem van a hiba. Azt már megtanultam, hogy az embernek nem lehetnek olyan elvárásai embertársaival szemben, amelyek teljesíthetetlenek. Szomorú tény, hogy manapság az etikai szabályok legtöbbjét nem vagyunk képesek betartani. Hogy miért? Azt egzakt módon nem igazán tudnám megfogalmazni. Talán, mert igaz, amit korábban már kifejtettem, hogy parasztok vagyunk? Vagy talán, mert az intelligenciánkat megtámadta, valami földöntúli kórság, és már képtelenek vagyunk gondolkozni? Ki tudja. Tény, hogy manapság az olyan alapvető emberi tulajdonságok, mint az őszinteség, a megbízhatóság, a tisztesség, vagy a figyelmesség kipusztuló félben van. És ez szomorú, mert még az állatok sem viselkednek úgy, ahogy mi emberek. Nekik, ha bajuk van egymással, azt elintézik face to face. Mi meg, néha arra sem vagyunk képesek, hogy egy sms-re, vagy egy e-mail-re válaszoljunk, netán felköszöntsünk egy régi „ismerőst” valamely ünnep alkalmából.  Hogy miért tesszük mindezt? Mert kibaszott büszkék vagyunk. De még is mire, kedves barátaim? Arra, hogy lemásztunk a fáról – kivételek azért persze vannak szép számmal -, hogy uralkodjunk a többi élőlényen, és a világot kormányozzuk? Vagy arra, hogy genetikailag módosított szervezeteket állítunk elő? Netán arra, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk, amikor megvezetünk másokat? Lehet. Végül is, ezeknek is meg van a maguk bája. És valljuk csak be magunknak őszintén, ilyenek vagyunk. Rohanunk, sietünk, átgázolunk másokon azért, hogy olyan ábrándokat kergessünk, mint a boldogság, gazdagság és az egyéb ebbe a kasztba tartozó valótlanságokat. Csak azt felejtjük el rendszeresen, hogy kifizetetlen számlák nincsenek. A végállomás mindenki számára ugyan az, csak az odavezető út minősége nem mindegy.

írta: BBthingz, 2008. február 14. 22:27 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#140

Íme egy régi történet a BBTHINGZ archívumból...

írta: BBthingz, 2008. február 13. 21:56 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#139

A diagnózis: Rigor mortis

Mielőtt hozzáláttam volna e cikk megírásához, sokat töprengtem azon, hogy érdemes-e olyan dologra időt pocsékolni, ami van, lesz és sajnos megmásíthatatlan, írjon az ember bármit is. Hiszen hiába beteg a magyar média, senki sem tesz semmit azért, hogy a gyógyulás útjára lépjen.

Aztán eszembe jutottak mesterem szavai, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most „nagy" Lacinak. Laci bácsi egy bölcs öregember, aki sokat tapasztalt, a következőket mondta nekem: „Fiacskám, a mi szakmánkban akkor lehetsz igazán sikeres, ha képes vagy kitörni a szürke és sivár monotóniából, és valami olyat hozol létre, amit más nem. A legfontosabb, hogy maradandót alkoss, méghozzá olyat, amit az egyszerű emberek is megértenek!" Ezen szavak hallatán a kedves olvasó, most azt kérdezi magától: miről beszél ez? Csupán arról, hogy tenni kellene valamit azért, hogy ez a tarthatatlan helyzet pozitív irányba mozduljon el. És hogyan? Milyen okok vezettek a pusztuláshoz? Ezt próbálnám meg röviden összefoglani.

A vírus

És most nem Dustin Hoffmann nagysikerű filmjére gondoltam, arra a pusztító kórokozóra, amely sorra szedi áldozatait, anélkül, hogy bárki is tudomást szerezne róla. Ez egy gyilkos nyavalya, aminek a vírusgazdái, azok a hazai média „mogulok", akik a kereskedelmi televíziózást és -rádiózást, valamint a nyomtatott sajtót uralják. Azok az emberek, akik azt gondolják magukról, hogy mindenek felett állnak, és jobban tudják, hogy mi a jó nekünk nézőknek, hallgatóknak és olvasóknak. És mire alapozzák mindezt? Olyan semmitmondó és titokzatos felmérésekre, melyek eredményét rajtuk kívül senki sem ismeri. Ezen tesztek gyümölcseként csemegézhetünk „kedvünkre" nap mint nap a Balázsok, Mónikák és Győzők által elültetett erkörcstelen „média"-almafáról. De miért legyünk Évák? Nyissuk ki végre a szemünket, és ne hagyjuk magunkat becsapni!

A betegség lefolyása

Alattomos kórsággal állunk szemben - mondhatom. Álnok módon, szép lassan hatalmasodik el rajtunk, amikor egy fárasztó nap után lehuppanunk kényelmes kis fotelunkba, hogy olyan gyalázatos show-műsorokat bambuljunk, amelyek idővel leépítik elménket, és teljesen kiirtják tudatunkból az igényesség utolsó szikráit is. De ide sorolhatnám még a bulvárlapok gusztustalan, magánéletben vájkáló írásait, vagy a rádiók állandóan jókedvű, bárgyún vihogó, üres frázisokat kántáló hangjait is.

Agyhalál

A magyar média nem más, mint egy kegyetlen harc a nézettségért, a hallgatottságért és  a legmagasabb lapszámért. Az meg sem fordul az illetékesek fejében, hogy valami értékeset kellene alkotni, ami elégedettséggel töltené el a szórakozni vágyó embereket. A cirkusz a lényeg, így fordulhat elő, hogy műveletlen valóság-show szereplők osztják az észt, és olyan ismerősök ismerősei lesznek sportriporterek, akik testnevelésből örökre fel vannak mentve. Botrányos, de sajnos ez az igazság. Vannak, azonban akik szerint mi akarjuk mindezt. Tényleg? Mert én nem emlékszem arra, hogy valaha bárki is megkérdezte volna, hogy mit akarok nézni, vagy mit akarok hallgatni. És Ön emlékszik ilyenre?

Az ellenszérum

Szerintem létezik. És ezt mások is tudják, csak azok az emberek, akik birtokában vannak ennek a gyógyszernek, azt hiszik, hogy ők jobban tudják, hogy mi mire vagyunk kíváncsiak. Hogy ez a tudás valóban tükrözi-e a valóságot? Nem hiszem. De ezt döntse el mindeki saját maga. Mint ahogy azt is, hogy tényleg kihatlak-e azok a tehetséges fiatalok, akik nem pusztán divatból, milliós fizetésekért szeretnének a médiában dolgozni, hanem azért, hogy valami maradandót alkossanak. Halkan jegyezném meg - vannak ilyenek. És lesz-e változás valaha? Nem tudom. Azt viszont igen, hogy csak is mi fogyasztók tehetünk azért, hogy egyszer egy igazságon alapuló, erkölcsi normákhoz igazodó média tájékoztassa, szórakoztasson bennünket.

Soraimat Madách Imre szavaival zárnám, melyekben ott rejlik egy ilyen világ lehetősége: „Mondottam ember: küzdj, és bízva bízzál!"

írta: BBthingz, 2008. február 12. 22:43 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#138

A világon sehol sem adták még ki a Biblia teljes hanganyagát DVD-n, amit megjelentetett a Szent István Társulat a Biblia évéhez kapcsolódóan; a Biblia könyv formátumban jelenleg hiánycikk.
Hiába, haladni kell a korral...jöhet az sms gyászmise, és a skype gyóntatás...
írta: BBthingz, 2008. február 11. 18:21 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#137

Kisebb kihagyás után újabb gyöngyszem...ezúttal saját gyűjteményből.

Szégyen...

írta: BBthingz, 2008. február 10. 19:45 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#136

Profitorientált az egészségügy nagy része, az egész világ a profitról szól, ehhez igazítják a magyar egészségügyet is - érvelt a több-biztosítós rendszer mellett Horváth Ágnes miniszter. Szerinte azért van szükség a 300 forintos térítési díjra, hogy kiszűrjék a "hobbiból" orvoshoz járókat.

Na ja, csak éppen a piacgazdaság arról szól, hogy nem csak kapok, hanem adok is valamit cserébe. Ehelyett: 300-at kicsnegetek a háziorvosnak, megkapom a beutalót. 300-at megint kicsengetek a szakorvosnak, az elküld 3-4 vizsgálatra, ahol megint kifizetem a 300-300 Forintocskát/vizsgálódás (mert ugye 24 óra alatt mégsem végeznek el az emberen egy rectoscopiát, egy gastroscopiát, majd egy kolonoscopiát, plussz egy bél-passage vizsgálatot), majd a leletekkel és a diagnózissl a kezemben irány vissza a házidoki, ahol újabb 300 forintért cserébe....

írta: BBthingz, 2008. január 30. 13:34 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#135

A hazai mobil-előfizetők száma 11 millió forint fölé emelkedett decemberben - olvasható a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) oldalán. A három szolgáltató ügyfeleinek a száma tavaly összesen egymillió 64 ezerrel nőtt, ami 2003 óta a legnagyobb növekedést jelenti.

A szakemberek a növekedő tendenciát egy amerikai kutatás eredményével magyarázzák, amely szerint a maroktelefonok által kibocsátott hullámok, kedvezően hatnak az emberek székelési szokásaira. Többek között ez a magyarázata phonefaecalis nevű egyre gyakoribb humán megbetegedésnek is, amelynek jellemző tünete a szarás közbeni féktelen mobiltelefonálás.

írta: BBthingz, 2008. január 29. 15:05 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek

#134

Az év érméje lett az 1956-os forradalom 50. évfordulójára kibocsátott 50 forintos érme az amerikai World Coin News magazin által indított internetes szavazás szerint. Az amerikai Krause Publications kiadó, amely a magazin gazdája, 25 éve minden évben kiírja Az év érméje pályázatot, amelyen idén először közönségdíjat is kiosztottak. A pályázatra 40 országból több száz nevezés érkezett 10 kategóriában. A pályázati anyagok elbírálását nemzetközi zsűri végezte. Ezen kívül a nagyközönség számára is összeállítottak egy listát, amelyen az 50 forintos magyar érme is szerepelt. A közönségdíjra több mint százezer internetes szavazat érkezett - ezek szerint a magyar 50 forintos érme lett a győztes. A 2006-os jubileumi 50 forintos hátlapja Kósa István alkotása. Az előoldal, amely Bartos István munkája, a forgalmi 50 forintos éremképével azonos. Az éremkép a Magyar Nemzeti Bank által szintén az 56-os forradalom emlékére kibocsátott 500 forintos bankjegy grafikai tervén alapul, annak éremre "fordított" változata - tudatta az MNB sajtóközleménye. Az érmét az MNB 2006. október 20-án bocsátotta ki 2 millió példányban. 

Legalább ebben összetartottunk....

írta: BBthingz, 2008. január 28. 20:33 - címkék: és kategóriák: - még nincsenek kommentek
Régebbiek | Végére »